Egy újabb kincset találtam, ezúttal a Pesti Figyelő 1894 február 6. számában.

A ki 1830-ik évben látja először a napvilágot, az 1848-ik évben csak 18 éves lehet. Ilyen korban volt Bé Mihály is, ugyan 1848. augusztus havában, midőn a Vilmos huszárok hiányos két százada Pestre megérkezett. Azonnal ki lett adva a jelszó, hogy a két század keretét teljesen ki kell egészíteni. Bó Mihályban is buzgott a vér, mint más ezer és ezer ifjúban, kiket a hazaszeretet hevített. Ott hagyta a pultot — lévén ő t. i. akkoriban kereskedő segéd — Pest fővárosában, és felcsapott Vilmos huszárnak.
Pajtásai már hetek előtt az első 10 honvédzászlóaljnál voltak és czudarul lenézték a még bugyogóban bujkáló Bé Miskát; még kezet sem szorítottak vele.
De bezzeg visszaadta a kölcsönt Bé Miska, midőn újdonatúj zöld mentés, piros nadrágos, piros csákós _ pengős sarkantyús csizmájában kardmarkolva feszített a Károly kaszárnya mellett, találkozva egy “tócsakerülő“ honvéd baka pajtásával ; kinek ugyan kezet adott, de csak úgy, mint a hajdani katonavilágban huszár a bakával kezet szokott szorítani. Akkor még a nóta is azt mondta : huszár a világ első katonája — azután jön egy véghetetlen nagy semmi és csak ezután következik a baka.
Nem csoda tehát, ha a mi Bé Miskánk is, a volt kereskedő-segéd, most honvéd pajtásaival ily kegyelmesen szorított kezet.
Bé Miska nem sokáig parádézhatott a czifra uniformisban, mert 14 nap alatt harczkész katonának kellett lenni, bogy a lázongó ráczok közt nemcsak kardlappal, de kardéllel is tudja majdan a rendet csinálni. Hogy azonban a regruták ne tévelegjenek az atakban, mindenik mellé adtak egy atyamester öreg huszárt. Bé Miskának Kovács János két kapitulácziót kiszolgált szegzárdi születésű öreg huszár lett az atyamestere. Tisztelni kellett ezt az apát, mint tanítómestert, mert hisz az első keresztségen az ő oldala mellett fog keresztül menni a regruta; s ha félre kapja a fejét, még bele ütheti valamelyes eltévedt golyóba ; ilyenkor van azután szükség a tanitómester szavára, — a mi szentirás. De engedelmeskedni is kell annak a szentirás- nak, mert ha az apja leveszi kegyelmét fiáról, az szentül pozdorjává lesz az első csetepaténál. Azonban az atyamester nem pazarolja ám az apai szeretetet, no meg a kardvágások fortélyait sem potyára. Egy kis „emberzsir“ annak az ára.
Bor, pecsenye és jó dohány — de elég ám — annak az ára. A hatvágást megtanulta a fiatal huszár a rendes gyakorlatokon, de hogy az uhlánus pikáját miként kell felcsapni, a vasasnémet rézcsákóját hogyan kell leguritani, a gyalogság ellen milyen villámgyorsan és hogyan kell sújtani, ezeknek a virtusoknak megtanítását csak nem kívánhatja a regruta áldomás nélkül. Bó Miska nem volt fukar. Szívesen adózott atyamesterének, az atyamester is szivesen tanította Miskát, mert hamar elsajátította a’fortélyokat. Nem is kellett olyan soká várakozni, hogy az ellenség hátán próbálja meg Miskánk ezeket a szobai exerczirozásokat.
Csakhamar Szent-Tamás alá rendelték a Vilmosok két századát. Szent-Tamásnál jóllehet a gyalogságnak jutott a főszerep — és ebben a szereplésben történetesen éppen egy szinész Szathmáry György volt szerepében az első áldozat, azért a huszároknak is akadt egy kis teendőjük a „Jézus Mária“ (Jelasics) huszárokkal. Akkoriban természetesen a régi rendes hadseregnél német lévén a „komando“ szó, elkiáltja magát Miskánk századának a svadronosa „zur atak“ és a Vilmosok villámgyorsan neki vágtatnak az ellenség lovasainak, csak közelről ismervén fel őket, hogy huszárokkal állnak szemben. Miskánk hűségesen szikrázó szemekkel s villogó kardjával rohant tanítómestere oldala mellett, ki látván, hogy sem pika, sem rézcsákóval nem lesz dolguk, rákiált keményen Miskára „Miska fiam, semmi mesterfogás, csak hatvágás.
Rengett a föld, mikor a két lovas tömeg összecsapott. Eget hasitó „rajta vágd“ — és nyomban utána egy tompa „zsivio-hurrab“ kiáltás, mialatt kardok pengése, jajgatás, káromkodás közt Kovács János… [sajnos itt megszakad a cikk]