Bot gyakorlatok szuronyvíváshoz

Forrás: Herkules, 1887, január-december.

Szurony víváshoz előgyakorlatok botokkal: Minden fiú kezébe egy botot vesz a rakásból, mellette elmenvén, aztán az egy oldalsorból rendekbe, abból kettős rendekbe fejlődtetés, előzetes számszerint beosztás nélkül a sor élénél kezdve egymásután, rövid lépésekkel járva; 4-es sorok oldalt nyitódni annyira, hogy a botot tartó kezet a másik fiú botja ne érinthesse fel emeléskor és odatartáskor se; mindannyian előre arcz! Botot jobb kézbe „súlyba“, „vállhoz“ (19. óra). „V í v n i á 11 á s!“ (Honv. szab. 9. §. 51. old.) Erre minden vívó jobbra 1/8 fordulatot tesz, jobb lábával 1 1/2 láb hosszúságra egyenest hátra lép, a botnak felső végét előre lebocsájtja úgy, hogy a bot zépső része beleessék a bal kéz tenyerébe, mely a gyomor előtt közel ahhoz tartatik, bal kar tehát derékszegig hajlíttatik könyökben, jobb kar hátra letartatik úgy, hogy a kéz a csipő alá és a mögéje kerüljön, bot hegye fej magasságban. „Vá11hoz!“: bal kézzel vállhoz taszítani a botot és gyorsan visszatérni az alapállásba “. Jobb kéz lenyujtva tartsa vállnál a botot. Vívni-állás ! „Előre indulj !“: az elől lévő bal lábbal kissé tovább előre lépni és a jobbat ugyanannyira utána vonni ismét a rendes vívó-állásba. „Hátra lépj!“: itt is az elől lévő láb mozdul elébb ki, de most hátra húzatik a jobb láb sarkáig, aztán a jobb láb lép hátrább (Honv. szab. 52.), „állj!“ vezérlő szóra a mozdulat megszüntettetik. „Ugrás hátra!“: a vívó-állásból egy lépésnyire hátra ugrani ismét vívó-állásba, térdek elébb jobban behajlít- tatnak, sarkak felemeltetnek, az ugrás után ismét rendes vívó-állás. „Döfés!“: a jobb kéz a csipő magasságába csakhogy a csipő mögött emeltetik és a bot hegye mellmagasságban egyenesen előre szegeztetik; a bal láb tél lépéssel még elébb lép rohamlépéssel, e közben a jobb kéz a botot erősen előre taszítja, melynél azt a bal kéz nem erősen, hanem csak támogatólag tartja; e végből a bal kar is kinyújtatik, de a bal kéz ujjai között csúszhatik a bot, mig a két kéz találkozik. A döfés után gyorsan vissza kell huzni a botot és a bal lábat is, felvenni a rendes vívó-állást. „Jobbra fedezz!“ „Balra fedezz!“: mindkettő védekezés a döfés ellen, a vívó-állásban a botnak oldal felé ütéssel kitartása és vissza rántása, ha a döfés a mell- vagy fejmagasságban történik. „Mély v é d é s !“: a bot felső végével ütés le a lábak előtt félre, ha a döfés az alsó testre irányoztatik. Tüzetesebben nem gyakorlandók, mivel páros viaskodások közelből veszélyesek.

Bottal vívás – Herkules – 1884

A Herkules újság 1884-es részében jelent meg egy kis cikk, melyben a szerző, Porzsolt Lajos a botvívásról ír. Ez a cikk valószínűleg a korábban megjelent, hosszabb cikk egy előzetese. Mozgásanyagát, hivatkozásait tekintve jó eséllyel a francia Joinville katonai akadémián oktatott hosszúbot (baton) anyagot írja le.

A bottal csak úgy «találomra» ütni, illetőleg a kéznek a testtörzstől való nagyobb eltávolításával úgy ütni, hogy az önvédés csupán ezen ütés hatásában kerestessék: ez pusztán verekedés.

Read more

Bot edzése, botpárgolás.

Néprajzi értesítő, 1935 Botpárgolás.

Pásztoremberek nélkülözhetetlen eszköze a bot. Bot nélkül egy lépést sem tesz a pásztor. Kezében van, ha terel, arra támaszkodik, ha áll a legelésző jószág mellett, néha ül is rajta, de fegyverül is ezt használja. A sokféle szerep, a más-más fajtájú jószág ,a botoknak is egész seregét hozta létre, de ezzel most nem kívánunk foglalkozni, csupán azt adjuk tovább, amit a tölgyfabot párgolásáról hallottunk egy Öreg kanásztól. (Botos Imre, Tiszacsege, Kecskés puszta.)

Read more

Huszártörténet a szabadságharcz idejéből. Irta: Zobor A.

Egy újabb kincset találtam, ezúttal a Pesti Figyelő 1894 február 6. számában.

A ki 1830-ik évben látja először a napvilágot, az 1848-ik évben csak 18 éves lehet. Ilyen korban volt Bé Mihály is, ugyan 1848. augusztus havában, midőn a Vilmos huszárok hiányos két százada Pestre megérkezett. Azonnal ki lett adva a jelszó, hogy a két század keretét teljesen ki kell egészíteni. Bó Mihályban is buzgott a vér, mint más ezer és ezer ifjúban, kiket a hazaszeretet hevített. Ott hagyta a pultot — lévén ő t. i. akkoriban kereskedő segéd — Pest fővárosában, és felcsapott Vilmos huszárnak.
Pajtásai már hetek előtt az első 10 honvédzászlóaljnál voltak és czudarul lenézték a még bugyogóban bujkáló Bé Miskát; még kezet sem szorítottak vele.
De bezzeg visszaadta a kölcsönt Bé Miska, midőn újdonatúj zöld mentés, piros nadrágos, piros csákós _ pengős sarkantyús csizmájában kardmarkolva feszített a Károly kaszárnya mellett, találkozva egy “tócsakerülő“ honvéd baka pajtásával ; kinek ugyan kezet adott, de csak úgy, mint a hajdani katonavilágban huszár a bakával kezet szokott szorítani. Akkor még a nóta is azt mondta : huszár a világ első katonája — azután jön egy véghetetlen nagy semmi és csak ezután következik a baka.
Nem csoda tehát, ha a mi Bé Miskánk is, a volt kereskedő-segéd, most honvéd pajtásaival ily kegyelmesen szorított kezet.
Bé Miska nem sokáig parádézhatott a czifra uniformisban, mert 14 nap alatt harczkész katonának kellett lenni, bogy a lázongó ráczok közt nemcsak kardlappal, de kardéllel is tudja majdan a rendet csinálni. Hogy azonban a regruták ne tévelegjenek az atakban, mindenik mellé adtak egy atyamester öreg huszárt. Bé Miskának Kovács János két kapitulácziót kiszolgált szegzárdi születésű öreg huszár lett az atyamestere. Tisztelni kellett ezt az apát, mint tanítómestert, mert hisz az első keresztségen az ő oldala mellett fog keresztül menni a regruta; s ha félre kapja a fejét, még bele ütheti valamelyes eltévedt golyóba ; ilyenkor van azután szükség a tanitómester szavára, — a mi szentirás. De engedelmeskedni is kell annak a szentirás- nak, mert ha az apja leveszi kegyelmét fiáról, az szentül pozdorjává lesz az első csetepaténál. Azonban az atyamester nem pazarolja ám az apai szeretetet, no meg a kardvágások fortélyait sem potyára. Egy kis „emberzsir“ annak az ára.
Bor, pecsenye és jó dohány — de elég ám — annak az ára. A hatvágást megtanulta a fiatal huszár a rendes gyakorlatokon, de hogy az uhlánus pikáját miként kell felcsapni, a vasasnémet rézcsákóját hogyan kell leguritani, a gyalogság ellen milyen villámgyorsan és hogyan kell sújtani, ezeknek a virtusoknak megtanítását csak nem kívánhatja a regruta áldomás nélkül. Bó Miska nem volt fukar. Szívesen adózott atyamesterének, az atyamester is szivesen tanította Miskát, mert hamar elsajátította a’fortélyokat. Nem is kellett olyan soká várakozni, hogy az ellenség hátán próbálja meg Miskánk ezeket a szobai exerczirozásokat.
Csakhamar Szent-Tamás alá rendelték a Vilmosok két századát. Szent-Tamásnál jóllehet a gyalogságnak jutott a főszerep — és ebben a szereplésben történetesen éppen egy szinész Szathmáry György volt szerepében az első áldozat, azért a huszároknak is akadt egy kis teendőjük a „Jézus Mária“ (Jelasics) huszárokkal. Akkoriban természetesen a régi rendes hadseregnél német lévén a „komando“ szó, elkiáltja magát Miskánk századának a svadronosa „zur atak“ és a Vilmosok villámgyorsan neki vágtatnak az ellenség lovasainak, csak közelről ismervén fel őket, hogy huszárokkal állnak szemben. Miskánk hűségesen szikrázó szemekkel s villogó kardjával rohant tanítómestere oldala mellett, ki látván, hogy sem pika, sem rézcsákóval nem lesz dolguk, rákiált keményen Miskára „Miska fiam, semmi mesterfogás, csak hatvágás.
Rengett a föld, mikor a két lovas tömeg összecsapott. Eget hasitó „rajta vágd“ — és nyomban utána egy tompa „zsivio-hurrab“ kiáltás, mialatt kardok pengése, jajgatás, káromkodás közt Kovács János… [sajnos itt megszakad a cikk]

Birkózás az ökölvívásban – első rész

Az ökölvívás történetéről nagyon sok érdekes könyvet, cikket olvashatunk, van azonban egy nagyon izgalmas területe, melyet kevesen kutatnak: ez a XVIII-XIX századi angol pusztakezes öklözés küzdőrendszere. A következő cikkben az angol pusztakezes öklözés technikai repertoárjával, elsősorban pedig a bokszban használt birkózó technikákkal szeretném megismertetni a kedves olvasót.

Read more

Botvívás magyarul, 1884-ből (forrásanyag)

Először is szeretném Bajzáth Attila-nak megköszönni, hogy megtalálta, és publikálta (http://asianomad.blogspot.hu/2017/01/herkules-sportujsag-1884-augusztus.html) ezt az általam ismert első, magyar nyelvű, botvívásról szóló cikket, mely a Herkules újságban jelent meg, 1884 augusztusa és szeptembere között. E kétrészes cikk első részében a forrást publikálom, a második részben pedig elemezném, és összehasonlítanám külföldi anyagokkal. Az eredeti dokumentumot átformáztam, illetve a könnyebb olvashatóság céljából részekre bontottam.

Bevezető

A bottal csak úgy «találomra» ütni, illetőleg a kéznek a test-törzstől való nagyobb eltávolításával úgy ütni, hogy az önvédés csupán ezen ütés hatásában kerestessék: ez csupán verekedés.

De ütni olyanképen, hogy ütésünk pillanatában ne legyen testünk egészen védtelenül (födetlenül), oda tartva ellenfelünk botja elé, valamint ütni oly módon, hogy ez által ellenfelünk ne tétessék harczképtelenné, hanem csak erős védekezésre vagy visszahúzódásra kényszerittessék: ez e botvívás.

Read more