Kutatói edzéslehetőség

Magyarországon viszonylag új a HEMA mozgalom (valójában pedig a 60-as években már volt, csak akkor haditorna néven), mely az európai harci kultúra kutatását tűzte ki a zászlajára. A HEMA mozgalmon belül legtöbben a középkor és reneszánsz harci technikáival foglalkoznak.

A mi csoportunk ezzel szemben egy későbbi korral: a XVIII-XX. századdal,  és ezen belül is a hagyományos hosszúkard helyett a spádá-val, a sétapálcával, a hosszúbottal, a késvívással, és az úriemberek pusztakezes küzdésmódjával foglalkozik. Ha érdekel ez a kor – az úriemberek kora – és lenne kedved közösen gyakorolni, illetve részt venni a kutatásainkban, akkor bátran vedd fel a kapcsolatot, és csatlakozz hozzánk. A közös gyakorlások non-profit jelleggel működnek.

Állandó edzési időpont: kedd-csütörtök, 18:00, IX. kerület, József Attila lakótelep, bővebb információt személyes jelentkezésben. Saját teremmel rendelkezünk, illetve jó idő esetén szabadtéren is szoktunk gyakorolni.

Hosszúbot vívás

Az európai hosszúbotvívás az egyik új kutatási témánk, melyben elsősorban Guiseppe Cerri: Trattato theorico-practico della scherma di bastone című könyvét dolgozzuk fel. A könyv alapgyakorlatokból és rövid formákból (molinelli), páros gyakorlatokból (párbajtechnikák), és aszimetrikus fegyverek ellen való gyakorlásból áll.

Sétapálca vívás

Itt elsősorban a francia sétapálcavívással foglalkozunk, ennek a modern (la canne de combat), illetve a XIX. századi változataival (Leboucher, Larribeau, Charlemont), valamint előkerül a Bartitsuból ismert Vigny féle sétapálcavívás, illetve a Bonafont módszer is.

Olasz tőrvívás

Az olasz tőrvívást Masaniello Parise: The Roman-Neapolitan School of Fencing műve alapján kutatjuk a termünkben, ahol vívógéppel, szúrópárnával, és olasz tőrökkel is rendelkezünk. Tervben van az olasz kardvívás kutatása is.

Késvívás

A késvívás rendszerünk egy modern vívórendszer, mely a vívás alapokra van felépítve, és tartalmaz olasz és spanyol elemeket is.

Pusztakezes gyakorlás

Alapvetően fegyverekkel gyakorlunk, de főleg télen előkerülnek a pusztakezes elemek is. Ezek alapja Renaud kora XX. századi Défense dans la rue műve, mely egy kombinált francia önvédelmi rendszer, és tartalmaz ütéseket, rúgásokat, dobásokat, földreviteleket, valamint földharc elemeket is. Ezen anyag mellett az általam kutatott népi birkózási rendszerekből is szoktunk elemeket gyakorolni.